Félix Anikó
Félix Anikó
szociológus
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Szociológia szakán szerezte meg PhD fokozatát 2019-ben. Fő szakterülete a kortárs szélsőjobboldali mozgalmak és pártok, valamint ezek vizsgálata a társadalmi nemek összefüggéseiben, a jobboldali populizmus és az antiszemitizmus. Eredményeit számos nemzetközi konferencián, valamint a médiában is prezentálta, ezek mellett pedig magyar és angol nyelven is jelentek meg cikkei szakmai folyóiratokban és könyvekben. Dolgozott politikai agytrösztöknek politikai elemzőként, valamint különböző civil szervezeteknél oktatással és kutatással összefüggő projekteket vezetett. Jelenleg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetség (MAZSIHISZ) alakuló kutatóintézetének kialakításában vesz részt, emellett a Zsidó Világkongresszusnak dolgozik tanácsadóként.
Publikációk: Magyar Tudományos Művek Tára